Jó évet zárt a Honda motoros divíziója

A Honda 2008-ban 12%-kal több motort adott el világszerte, mint 2007-ben, ám a gazdasági válság hatására a cég a piac szűkülésére számít, ezért erőforrásainak hatékonyabb felhasználásával igyekszik az élvonalban maradni.

A Honda szokásos évértékelő rendezvényén elhangzott, hogy 2008-ban 15,12 millió Honda motorkerékpárt értékesítettek világszerte, amely 12%-os növekedést jelent 2007-hez képest. A gazdasági válság hatására azonban a cég 2009-ben visszaesést vár mind a gépjárművek, mind a motorkerékpárok piacán.

A Honda elnök-vezérigazgatója azonban optimistán néz a jövő elé, szerinte ugyanis Ázsiában és Dél-Amerikában stabil piaci növekedésre lehet számítani. "A történelem azt mutatja, hogy a motoreladások a krízisszerű piaci korszakokban is nagy volumeneket képesek hozni. Ez egy olyan erő, ami mindig is kisegítette a Hondát a nehéz helyzetekben. A fogyasztók mindig megújuló érdeklődéssel fordulnak a kétkerekűek felé, megfontolják a motorozás nyújtotta alternatívát a mindennapos közlekedésben az alacsony fogyasztás miatt, amikor drága az üzemanyag. Alacsonynak tartják az üzemeltetési és karbantartási költségeket."- mondta az elnök.

wawe 100

A Honda előrejelzései szerint a jóval alacsonyabb fenntartási költségek miatt a kismotorok népszerűek lesznek az elkövetkezendő években, éppen ezért a japán gyártó a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet a kisebb, takarékosabb kétkerekűek piacára.

A tervek között szerepel, hogy a Thaiföldön értékesített karburátoros motorkerékpárokat ellátják körszerű befecskendező rendszerrel. A japánok hamarosan bemutatják az Ázsiában 2,6 millió eladott darabszámot elért Cub továbbfejlesztett változatát, a Wave 100-as sorozatot.

A hírek szerint már a Honda nagy titokban olyan kétkerekűt fejleszt, amelynek hajtása jelentősen eltér a ma megszokottaktól, és természetesen azoknál kevésbé környezetszennyező is. Az évértékelő beszéden elhangzott az is, hogy 2009 júliusában új motorgyártó üzem nyílik Ogawa-ban, amely öntéssel és gépi megmunkálással fog foglalkozni, és Japánnak, valamint a tengerentúli üzemeknek fog motoralkatrészeket gyártani.

(forrás: a5.hu)

LegetøjBabytilbehørLegetøj og Børnetøj