Jenson Button nyert Bahreinben

Jenson Button a negyedik helyről rajtolva egyenletes teljesítményének, és a futam elején bemutatott két előzésének köszönhetően megnyerte idei harmadik nagydíját. A brit versenyző a startnál sikeresen megelőzte az előle induló Sebastian Vettelt, ám mindez kevés volt ahhoz, hogy a Toyoták mögött találja magát. A harmadik helyre ugyanis Lewis Hamilton érkezett meg, akit azonban Button egy kör után meg tudott előzni.

Bővebben: Jenson Button nyert Bahreinben

Interjú Jenson Buttonnel

Annak ellenére, hogy sok évet eltöltött már a Formula-1-ben, eddig úgy tűnt, Jenson Button sosem volt igazán jó időben jó helyen ahhoz, hogy a világbajnoki címért küzdhessen. Az elmúlt néhány évben különösen sok bírálat érte, ám a brit pilóta sosem adta fel, és elmondása szerint mindig hitt abban, hogy az élet többet tartogat számára, mint a középmezőny. Most a Brawn GP csapattal Button végre megmutathatja tehetségét. Úgy tűnik, hogy a tapasztalt versenyző élvezi a világbajnoki tabella élén betöltött új szerepét, annak ellenére, hogy nagyon is tisztában van azzal, hogy ellenfelei a sarkában lihegnek.

Bővebben: Interjú Jenson Buttonnel

Brawn: Bámulatos eredmény!

Bámulatos versenyzéssel győzött Jenson Button az Ausztrál Nagydíjon. A brit pilóta végig uralta a mezőnyt, az első perctől az élen haladva kérdés sem férhetett győzelméhez. Csapattársa, Rubens Barrichello gyenge kezdés, és néhány megkérdőjelezhető mozdulat után a Kubica-Vettel ütközésnek köszönhetően végül felzárkózott Button mögé és a második helyet szerezte meg.

LegetøjBabytilbehørLegetøj og Børnetøj