A Brawn GP folytatja a fiatal Stevens támogatását
- Részletek
- Készült: 2009. május 23. szombat, 10:29
- Megjelent: 2009. május 23. szombat, 10:29
- Találatok: 5041
A Honda még tavaly áprilisban vállalta az akkor 16 esztendős Will Stevens karrierjének támogatását, a japán gyár F1-es csapatának jogutódja, a Brawn GP vezetősége pedig csütörtökön megerősítette, folytatják a fiatal brit pilótával való együttműködést.
Stevenst Nagy-Britannia egyik legígéretesebb versenyzőjének tartják, aki miután befejezte a gokartos pályafutását, idén formautóra váltott, és jelenleg a brit Forma Renault bajnokságban a Fortec Motorsport négykerekűjét vezeti. Tavaly még a Honda döntött úgy, hogy felkarolja a britet, de a jelek szerint Ross Brawnék továbbra is bíznak a tehetségben.
A Brawn GP ügyvezetője, Nick Fry pedig örömmel jelentette be, hogy továbbra is támogatni fogják Stevenst: "Nagyon várjuk, hogy együtt dolgozhassunk Will-lel, és rajta fogjuk tartani a szemünket azon, hogyan is fejlődik motorsport karrierje."
Természetesen a 17 esztendős pilóta is nagyon boldog volt amiatt, hogy a Honda után a 2009-es világbajnokságban élen álló Brawn GP is számol vele: "Elképesztően büszke vagyok arra, hogy a Brawn GP-hez tartozhatok. Hihetetlen az, amit idén eddig elért a csapat, és a jövő is izgalmasnak tűnik. Szeretnék köszönetet mondani Rossnak (Brawn), Nicknek és Ron Meadowsnak a folyamatos támogatásukért. Az a szándékom, hogy bebizonyítsam érdemes volt hinni bennem."
(forrás: f1hirek.hu)