Brawn hízeleg Buttonnak

Ross Brawn szerint Jenson Button személyében zseniális képességű pilótája van, akit még a nagy Michael Schumacher is tisztel.

Nincs ugyan rászorulva a dicséretre Jenson Button, főnöke, Ross Brawn mégis fényezte kicsit az angol pilótát a sajtóban. Brawn szerint már Button 2000-es berobbanásakor látszott, hogy nagy jövő előtt áll, idén pedig bizonyította zseniális képességeit.

"Jenson elképesztően jól vezet idén" - méltatta pilótáját Brawn. "Minden olyan adottsága és képessége megvan, amire ebben a sportágban szükség lehet, most már ráadásul önbizalom is társul ezekhez. Felismerte, hogy képes versenyeket nyerni." Button négy futamból hármat zárt az első helyen idén, de diadalt már 2006-ban is ünnepelhetett, az esős Magyar Nagydíjon intették le elsőként.

"A sikerek soha nem jönnek maguktól, de most biztos lehet abban is, hogy a technika felnőtt a képességeihez. Jenson különleges, ezt már sokszor, így a tavalyi év számos versenyén is bizonyította. Kiegyensúlyozott, állandó teljesítményre képes."

Brawn dicsérte Button vezetői tudását is. "Ha éppen őt mutatja a kamera az autóban, csak annyi látszik, hogy nem történik semmi. Lágyan, felesleges mozdulatok nélkül megy körbe a pályákon, az izgatottság legkisebb jele sem látszik rajta."

Button már akkor téma volt, amikor Brawn még a Ferrarinál dolgozott, potenciális ellenfelet láttak benne. "Többször beszéltem róla Schumacherrel, még aktív versenyzőként is nagy tiszteletet mutatott iránta. Idei produkciója alapján még többre tartja."

(forrás: vezess.hu)