Brawn: Barcelonában megváltozhatnak az erőviszonyok

A Brawn istálló nagy előnyre tett szert az összesítésben az évad első négy Formula-1-es versenyén, a csapat mégsem bízza el magát. Ahhoz, hogy továbbra is az élmezőnyben harcolhassanak, fejleszteni kell. A barcelonai versenyre új aerodinamikai csomaggal utaznak, de mivel a vetélytársak sem pihennek, Jenson Button nem akar jóslatokba bocsátkozni arról, hogy ki hol fog állni az erőviszonyok terén.

"Nem tudjuk, hogy ki hogyan tud majd szerepelni ez európai versenyeken. Ez izgalmas a Formula-1 számára. Már ezen a hétvégén is láthattunk változásokat, de éppen erre van szüksége a sportnak." - vélekedik a bajnoki tabella éllovasa.

"Számos pontot sikerült szerezni az első négy versenyen, míg egyesek megbízhatósági problémákkal küszködtek. Mindenki fejleszti az autóját és új elemeket használ. A Red Bull Racing talán meg is előzte a csapatunkat. A McLaren a hétvégén jól teljesített, így figyelni kell őket is.  Mi is keményen dolgozunk, de a szoros csata miatt a bajnoki előny mindenképpen jó." - tette hozzá Button.

Ross Brawn hozzátette, hogy a teljesítmény ingadozás oka az, hogy eddig nem tudtak új fejlesztéseket használni. "Örültünk, hogy sikerült rajthoz állni, így nem voltak tartalékaink. Azonos autóval teljesítettük az Ausztrál és a Bahrein Nagydíjat is. Remélem, hogy az új elemek lehetővé teszik, hogy lépést tartsunk a többi csapat újításaival."

(forrás: formula.hu)