A Ferrari nem lesz az ex-Honda motorszállítója

A múlt héten bár a Ferrari szóvivője megerősítette, hogy a maranellóiak hajlandóak lennének motorokat biztosítani a Honda Forma-1-es csapatának, a jelek szerint az olaszok meggondolták magukat. Stefano Domenicali csapatfőnök az F60-as bemutatóján ugyanis azt mondta, nem valószínű, hogy a nehéz helyzetbe került csapattal partnerségre lépnek.

Azt követően, hogy a Honda december elején bejelentette távozását a Forma-1-ből, a brackley-i istálló vezetőinek új befektető mellett motorszállítót is találniuk kell, mivel a japán gyár erőforrást sem biztosít az alakulatnak. Minderről Ross Brawn csapatfőnök beszélt egy interjúban, aki ezzel egy időben azt is elárulta, motorok ügyében már felvette a kapcsolatot korábbi munkaadójával, a Ferrarival.

A maranellóiak szóvivője meg is erősítette az ex-Honda megkeresését, a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali azonban a 2009-es versenygép, az F60-as mugellói bemutatóján úgy nyilatkozott, nincs szó arról, hogy az olaszok látják el erőforrással a brackley-i alakulatot, olvasható a csapat médiaoldalán.

"Elmondhatom önöknek, hogy mennyi esélye van annak, hogy Hondának motorokat biztosítunk... A valószínűsége közel van a nullához"- mondta a mugellói pályán tartott sajtótájékoztatón.

(forrás: f1hírek.hu)