Richards a sport bizonytalan jövője miatt visszaléphet vásárlási szándékától

Azt követően, hogy a Honda bejelentette a visszavonulását, sokan abban bíztak, hogy David Richards felkarolja az istállót, és újra a sport játssza majd a főszerepet. A ProDrive tulajdonosa az Autosport International Show-n elmondta, hogy a helyzet továbbra is bizonytalan.

"Már az elején mondtam, hogy csak akkor jöhet szóba a csapat megvásárlása, ha versenyképesek lehetünk. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy győzelmeket várok. Fontos, hogy gazdaságilag is kifizetődő legyen. Azzal tisztában vagyok, hogy ez befektetéssel jár, de fontos, hogy működjön a dolog. De úgy érzem, hogy a jelenlegi helyzet bizonytalan."

Habár a WMSC decemberi ülésén számos költségcsökkentő javaslat került elfogadásra, Richards szerint továbbra sem kiszámítható a befektetés mértéke. "Továbbra is hatalmas költségek terhelik a csapatokat. Úgy gondolom, hogy még nem jött el az ideje annak, hogy beszálljak. A költségek csökkentését szorgalmazó szabályok kezdetnek nem rosszak, de ha változást akarunk elérni, akkor nagyobb lépéseket kell tenni. Ezer kisebb lépésből nem megy.

Ha részese lehettem volna a megbeszéléseknek, sokkal döntőbb lépéseket szorgalmaztam volna. Úgy gondolom, hogy egyesek továbbra sincsenek tisztában a helyzet komolyságával. Ha nem közelítenek a rajongókhoz nem jósolok nagy jövőt a Formula-1-nek." – folytatta Richards, aki visszatérne, de nem mindenáron.

"Sokan azt gondolják, hogy vissza akarok térni, de itt üzleti döntésről van szó, és nincs helye az érzelmeknek."

(forrás: formula.hu)

LegetøjBabytilbehørLegetøj og Børnetøj