Honda Fit EV - Utalás

Úgy néz ki, mint egy teljesen hétköznapi, ötszemélyes autó. Ugyanakkor az üléseit bioszövet borítja, az okostelefonunk pedig térerő nélkül is képes tartani vele a kapcsolatot. És abszolút nem igényel „hagyományos” üzemanyagot.

Egyébként kiköpött Jazz. Illetve Fit, ami viszont Jazz - csak Japánban és Észak-Amerikában -, ám ezúttal kezelésbe vették japán szamurájok, akarom mondani tuningmesterek, s igen penge spoilereket faragtak a karosszériájához. Előre-hátra, oldalra a küszöbre, valamint fel a tetőre, és persze nem maradhatnak el az átlátszó, „fastandfurious" stílusú fényszórók sem. Egyszóval, optimalizálták a levegő útját, a kis Jazz vagy Fit „alig fejt ki légellenállást", megy előre akadálytalanul.

Hogy miért fontos ez? A Los Angelesben debütált Honda-tanulmány ugyanis a 2012-ben piacra kerülő, akkumulátoros villanyautó előfutára, technikai demonstrátora. Így fejlesztése során kiemelkedően fontos szempontként szerepelt, hogy a Fit EV kiemelkedő használati értékkel és élvezetes vezethetőséggel bírjon. S itt jön a képbe a légellenállás és a hatótáv.

A Fit EV feladata ugyanis gyakorlatilag az átlagos városi ingázók napi autózásának megoldása lenne. Ehhez lítiumion-akkumulátorral és koaxiális villanymotorral látják el, utóbbi a tüzelőanyagcellás FCX Clarity öröksége. A nagy energiasűrűségű motor erős és hatékony, miközben magas sebességtartománynál is csendes, a kisautót akár 44 km/h-ig képes gyorsítani.

De nem ez a lényeg, hanem, hogy a becsült hatótávja egy feltöltéssel 160 kilométer - az US EPA LA4 városi ciklus szerint. E remek eredményhez, a hatótáv maximalizálásához nagyban hozzájárul a CR-Z hibrid sportkocsiból ismerős és kölcsönvett három üzemmódú hajtásrendszer, azaz a pilóta ECON, NORMAL és SPORT mód közül választhat. Ezáltal a vezető a kedve szerint, illetve a forgalomnak megfelelően optimalizálhatja járművének működését, úgy, hogy a hajtás azonnal, de észrevehetetlen finomsággal vált át maximális hatékonyságra vagy élénk gyorsulásra.

ECON módban 17 százalékkal nő meg a megtehető kilométerek/mérföldek száma a NORMAL módhoz, illetve 25-tel a SPORT-hoz képest. Utóbbi üzemben viszont a gyorsulás javul jelentősen. Emellett a Fit EV több interaktív oktatórendszert is tartalmaz, amelyek abban segítik az autóst, hogy a lehető legtöbb kilométert tehessék meg egy töltéssel. Külön kijelző figyelmeztet arra is, mikor ajánlatos az akku kímélése érdekében kikapcsolni a légkondicionálót és az egyéb fogyasztókat.

Szintén a villanyautózás kitanulását segíti a Fit EV „standard kapcsolati rendszere", amely okostelefonról vagy számítógépről, illetve a Honda exkluzív interaktív távvezérlőjéről működik. A zsebben jól elférő kis készülék segítségével messziről is kiolvashatjuk az akkumulátor töltöttségi állapotát, beindíthatjuk a töltést, vagy bekapcsolhatjuk a klímát, miközben a konnektornál áll a kocsi. Még arra is figyelmeztet bennünket ez az alkalmazás, hogy mikor lehet kedvező áramtarifával tölteni, megmutatja, hol vannak nyilvános töltőállomások, és 24 órás segélyszolgálatot tesz hozzáférhetővé. A Honda Satellite Linked Navigation SystemTM (műhold-navigációs) rendszer ugyancsak feltünteti a nyilvános töltőhelyeket is.

A Fit EV egyszerűen és könnyen tölthető: 120 voltos konnektorról 12 óránál kevesebb időt vesz igénybe a folyamat, 240 voltról hat óra sem kell. A villanyautó tanulmány mellett a Honda töltőállomása is megcsodálható volt a kiállításon, sőt a japán gyár konnektoros hibrid padlóvázáról is lehullott a lepel.

A közepes méretű kocsikhoz való rendszer a mindennapi autózás igényeihez alkalmazkodik: rövid, gyakori utakat kizárólag elektromos üzemmódban lehet megtenni, de szükség esetén lehetőség nyílik hosszabb utazásra is. Ez a kétmotoros kialakításnak köszönhető. A három üzemmód - teljesen elektromos, benzines-elektromos és közvetlen benzinmotor-hajtás -váltogatása pedig maximálissá teszi a hatékonyságot. Fékezéskor az energia visszanyerésével tölti az akkumulátort. Teljesen elektromos módban a 6kWh kapacitású lítiumion-akku táplálja a 120 kW-os villanymotort, ilyenkor a hatótáv városi forgalomban kb. 16-24 km, a csúcssebesség 100 km/óra. Az akku teljes feltöltése 220 voltos konnektorról 1-1,5 óráig tart.

Benzin-elektromos hibrid-módban a takarékos, 2.0 literes, négyhengeres, Atkinson ciklusú i-VTEC motor kap szerepet, folyamatosan változó áttételű erőátvitellel (Electric Continuously Variable Transmission - E-CVT). Az akkut fedélzeti generátor tölti. Gyors utazáskor direkt hajtásra lehet kapcsolni, ekkor csak a benzinmotor forgatja az első kerekeket.

A Fit EV és a konnektoros hibridautó forgalmazása 2012-ben indul az Egyesült Államokban és Japánban, felsorakozva a Honda egyéb környezetkímélő járművei, például a tüzelőanyagcellás FCX Clarity, a sűrített földgázzal működő Civic GX (csak USA) és a négy benzines hibrid: a Civic Hybrid (csak USA és Japán) a CR-Z sporthibrid , az Insight hibrid és a Jazz Hybrid (csak Japán és Európa) mellett.

Eredeti cikk és még több kép, itt.

(forrás: autosvilag.com)

LegetøjBabytilbehørLegetøj og Børnetøj