Ovál akadémia

Öröm és bánat a Forma 1-ben. Örülünk, mert végre változatos, izgalmas versenyeket látunk. Örülünk, mert eddig olyan csapatok nyertek akik ezidáig semmit. Örülünk, mert a BrawnGP világra szóló teljesítményt nyújt, amit még sok hősi eposzban fognak megénekelni a jövőben. De szomorúak vagyunk, mert eltűnt a Honda. Megint. Aminek az alapjain Buttonék hülyére nyerik magukat. Akit mégis erőteljesen zavar, hogy a „H”-logo helyett „B”-t lát a kocsikon, annak itt egy kis gyógyír…

Voltál már oválpályán, ahol izzik az aszfalt az óránkénti konstans 250-300 km-rel haladó autók konvojától? Ahol szikraeső égeti le az arcod, ha túl közel ülsz a betonfalat felszántó összecsuklott acélmeteorhoz? Ahol római légionáriusokhoz hasonlóan lemezeiket szinte összezárva hasítanak a gépek egy nagy tömegben? Ott ahol ha valaki megpróbál kibújni a menetből, fémek hangos sírása közben balerinaként lépnek a kontaktusba kerültek kecses repülőpályára embernyi magasságban? Ahol nincs senki aki elkapná őket…


Üdvözöllek az amerikai nyíltkerekes bajnokság, az IndyCar Series futamain, ahol a felerészt dőlt falú katlanokban, de a kanyargós útvonalakat sem megvető sorozat a laikus számára a Forma 1-hez igencsak hasonlatos nyilaiban száguldoznak az adrenalin túltengésben szenvedő páciensek. Mifelénk szokás lenézni ezeket a bajnokságokat, sorolva az okokat, hogy nem teszi próbára a pilótát, egyébként is unalmas, meg milyen értelmetlen már állandóan körbe-körbe menni. Csak azért, mert elfelejtünk úgy gondolkozni, ahogy az amerikaiak.

ITT MINDEN RÓLAD SZÓL! Neked megy a show. Miattad lehet hallani a rádiós utasításokat, miattad lehet a boxutca sürgés-forgásának minden mozzanatának szemtanúja lenni. Miattad nyilatkozik a versenyző a győzelem után frissen kiszállva az autóból és miattad folyik egyáltalán minden, ami a pályán zajlik… Mert te rajongó vagy, drámát akarsz látni, a maga teljes egészében, nem csak egy-egy felvonást. A száguldás operáját.

Hozzá kell tennem, hogy amikor az első oválpályákat megépítették, az autózás még rettenetes módon gyermekcipőben járt, de már nagy álmot láttak benne: a növekvő sebesség semmihez sem hasonlítható adrenalinpumpáját. Ilyen volt a brit Brooklands, amit 1907 június 17-én nyitottak meg, a világ legelső autóversenypályájaként.

Két évvel később a tengeren túlon egy másik aréna is fogadta az érdeklődő jenkiket. Az Indianapolis-i pálya nem volt több egy sóderes, ám rendkívül jól megépített téglalap alapú tálnál, némileg kerek kanyarokkal. A legelső 500 mérföldes futamot már 1911-ben megrendezték, instant módon a világ egyik legpresztízsesebb futamává katapultálva nevét. Sokan nem tudják, de 1923-ban már Grand Prix futamot is rendeztek itt, a második, Franciaországon kívül megrendezett versenyként, Olaszország után. Monacóban pl. csak 10 évvel később kerítettek erre sort.

Eleinte az Amerikai Autószövetség (AAA), később az Amerikai Autóklub (USAC) szankcionálta ezeket a versenyeket, amiben az Indy 500 csak egy volt a sok közül, a bajnokságba beleszámítottak mindenféle salakversenyek, faborítású pályákon való körmenetek, közúti futamok A-ból B-be, de még a Pikes Peak is 1970-ig tartotta magát az összesítésben. 1979-ig megbontatlan egységként futott a sorozat (visszamenőleg 1902-ig datálva!), akkor is az USAC csak az Indy 500 megrendezésére tartott igényt, a többit átvette a CART, IndyCar néven. Így 1995-ig ismét harmóniában ment tovább az élet, amikor újabb szakadás következett be. Az Indy 500-at megrendező testület egész sorozattá akarta felduzzasztani az 500 mérföldes agy-, és lóerőmenéshez kapcsolódó sorozatot, aminek következtében megszületett az Indy Racing League, a CART pedig elvesztette a jogot az „IndyCar” név használatára, mi több, Indianapolisban sem versenyezhettek.

Innentől kezd számunkra érdekessé válni a történet, menjünk tovább az IRL-szálon, de még mielőtt ezt megtesszük, azért a CART további sorsáról is jobb, ha megjegyezzük, hogy azért innen került az F1-be Zanardi (ill. ő vissza), Montoya, Villeneuve, Bourdais. 2003-ban becsődölt a sorozat, amit a Ford mentett meg, létrehozva a ChampCar-t, ami 4 évig ment (mindet Sebastien Bourdais nyerte meg). No, de még 1996-nál tartunk. Az IRL gépek még CART alapokon, CART 2.6 L-es, V8-as, metanollal hajtott turbómotorokkal mentek, meg amúgy minden mással, amit pl. a ’95-ös Indy 500-on fel lehetett fedezni. ’97-re 4 literes, metanolos szívómotorokra váltottak, amiket a GM és a Nissan támogatott (Aurora és Infiniti néven). A 10500 maximális fordulatszámra korlátozott gépek. A 2000-től 2004-ig meghatározott szankciók keretében 3.5L-esre korlátozták a motorok hengerűrtartalmát.

Ekkor jött a Honda. Pontosabban 2003-ban mutatkozott be a japán istálló, a Toyota erős ellenfeleként lépve fel. Olyannyira jól sikerült az Ilmornál készített „H”-motorok bemutatkozása, hogy bár a Toyota vitte győzelemre Scott Dixon-t 2003-ban, 2004-re azonban távozott, hogy a NASCAR autóknak fűtsön be egy kicsit. 2004-ben azonban egy súlyos és egy halálos balesetet követően 3L-re korlátozták a lökettérfogatot. 2005-ben több változás is történt. A motort „visszanövelték” 3.5L-re, DOHC V8 mint az előzőekben, 6 sebességes váltóval, közvetlen befecskendezéses szívó megoldással 10300 maximális fordulatra szabályozva, kb. 650 LE-vel. Ekkor kezdődött meg az a trend, hogy a csapatok szép lassan kezdtek el átvándorolni a metanol üzemanyagról a jóval emberbarátibb etanolra, különböző keverékekkel kísérletezve, 2006-ra gyakorlatilag teljesen a fogyasztható alkoholra álltak.

penske honda

2006-ra viszont a Honda maradt az egyetlen beszállító. Ilyenformán nem csúcsteljesítményre, hanem megbízhatóságra hangolják őket. Ez nagyban javította a motorok stabilitását, igen ritka az elfüstölés és ebből kifolyólag a balesetek száma is lecsökkent. A motoroknak 2 versenyhétvégét, hivatalosan 1200 mérföldet, azaz 1931 km-t kell kibírniuk. Ekkor a motorokat kiszerelik, visszaszállítják az Ilmor-üzembe, teljesen felújítják őket szigorú minőség-ellenőrzés mellett, ezután az esélyegyenlőség további jegyében a gépezeteket szó szerint kisorsolják, hogy melyik autóba kerüljenek vissza!

Unalmas volt az egész? Akkor nézelődjünk tovább egy kicsit a horizont felé. 2008-ban megszűnt a ChampCar, pontosabban beleolvadt az IRL-be, így ismét egy topkategóriás nyíltkerekes sorozata van az USÁ-nak, IndyCar Series néven. Az elmúlt év nem bővelkedett unalmas futamokban, pl. a november 7-i Chicagoland-i futamot Helio Castroneves 33 tízezred-másodperccel, azaz 30,8 cm távolsággal nyerte meg, úgy, hogy Scott Dixonnal az utolsó 40 kört gyakorlatilag így autózták végig.


A jövő azonban még több ígéretet hoz. A Honda szerződése elvileg 2011-ben, gyakorlatilag 2012-ben lejár. Ha továbbra is akar maradni, akkor a következő lehetséges versenytársakkal kell felvennie a versenyt, akik türelmetlenül várják helyüket a sorozatban, mint a Fiat, a Volkswagen, a Porsche és az Audi, azon feltételek mellett, hogy a hengerűrtartalom nem haladja meg a 2 litert, turbófeltöltésesek legyenek, és 6000 km-t bírjanak ki a motorok. Emellett a szabályok lehetőséget biztosítanak majd arra, hogy akár sor 4-es, vagy V6-os motorokkal is indulni lehessen.

Ki kíváncsi egy 2L-es sor 4-es turbó-Honda motorra esetleg? Én azért megkérdezném Vogelsinger Sándort...

by Gee Halen