Genfi Autószalon: NSX tanulmány és CR-V prototípus

A Honda ma közzétette a 2012-es Genfi Autószalonon bemutatandó újdonságainak listáját. A vállalat két sportkocsitanulmány mellett az európai CR-V prototípusát állítja ki, és itt debütál majd a gyár vadonatúj, 1,6 literes dízelmotorja is.

Honda NSX tanulmány
Európában a Genfi Autószalonon mutatkozik be a káprázatos Honda NSX tanulmányautó. A Honda szupersportkocsik következő generációjának formai és technológiai irányvonalát bemutató NSX tanulmány V6-os középmotorral készül, és olyan új technológiákat vonultat fel, mint az innovatív Sport Hybrid SH-AVD® (Super Handling All Wheel Drive™ – szuper vezethetőségű összkerékhajtás) hibrid rendszer. Az autó várhatóan három éven belül kereskedelmi forgalomba kerül.

EV-STER
A Honda sportos és izgalmas autók tervezésére törekszik. Jó példa erre az Európában ugyancsak most debütáló EV-STER. Az elektromos elsőkerék-hajtású, kétüléses, nyitott sportkocsi dinamikus, innovatív stílust és rendkívül környezetbarát autózást kínál.

Európai CR-V prototípus
A Honda Genfben mutatja be az európai CR-V prototípust, amely előzetes képet nyújt a 2012 őszén megjelenő vadonatúj, negyedik generációs európai Honda CR-V karosszériájának stílusirányzatáról. Az előző generációval összehasonlítva azonnal szembeötlik az autó határozottan agresszívebb kiállása, erőteljesebb formavilága és látványosabb orr-része. Az első lökhárító alsó része látványosan felfelé ívelve hirdeti a szabadidő-autókra jellemző menetképességeket, s kialakításával harmonikusabban illeszkedik az orr rajzolatába, javítva a jármű aerodinamikáját.

Earth Dreams technológia – új 1,6 literes dízelmotor
A Honda modern, Earth Dreams technológiával működő, új generációs motorcsaládja kiváló teljesítményt nyújt alacsony környezeti terhelés mellett, ezért az új erőforrásokat a vállalat a teljes modellpalettán bevezeti. Európában a sorozat első tagja az új, 1,6 literes dízel. A saját kategóriájában legkisebb tömegű és 100 g/km értéknél alacsonyabb CO₂-kibocsátású motor kiváló egyensúlyt teremt a takarékos fogyasztás és az élvezetes teljesítmény közt. A Honda standján az új 1,6 literes dízelmotor metszete is látható lesz.

Új Jazz modellek az európai piacra
A kiállításon első ízben lesz látható két új Jazz-változat is. Egyrészt érkezik a 2012 nyarától forgalmazott Jazz Si új, sportos futóműcsomaggal és megújult külső-belső stíluselemekkel.
Másrészt megjelenik az alapjárati leállító rendszerrel felszerelt Jazz, melynek 1,2-es változata 3 g/km-rel alacsonyabb CO₂-kibocsátással büszkélkedhet, mint a standard 1,2-es modell.

A Honda sajtótájékoztatójának időpontja március 6. (kedd), 09.15 óra.

forrás: honda.hu